Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű
Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír Arcán gördül végig minden, mit a szíve már nem bír Ha sírni látod a bohócot, nyújtsd feléje hűs kezed Legyen tenyered forrás, miben arcát fürdeted..
Tanulj meg fiacskám komédiázni, Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell, Magaddal törődj csak, más senkivel. Ne higgy a barátnak, hű szeretőnek, Ne higgy az eskünek, ne higgy soha, Tanulj meg fiacskám komédiázni, Mert minden csak komédia.
"Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni..."